A művészet már iskolás korom óta az életem része volt – gyerekként órákra elvesztem a festés és a rajzolás világában. A színek, formák és vonalak akkor még csak játékok voltak, de már akkor elkezdődött valami mélyebb.

Aztán jött a fotográfia – eleinte csak egy eszköz, aztán szép lassan nyelvvé vált.

Több, mint tíz éve beszélek ezen a nyelven.

A gimnáziumi évek után Budapest felé vettem az irányt, ahol fotóriporterként tanultam meg nemcsak látni, hanem gondolkodni. A város zaja, a történetek sodrása sokáig inspirált, de egy idő után úgy éreztem, hogy a valódi csend – az, ami mögött ott az élet – vidéken van, ahol felnőttem.

Hazaköltöztem, és ez nem visszalépés volt, hanem megérkezés.

Hiszem, hogy egy jó kép nem tökéletes – hanem igaz. Nem arról szól, ami látható, hanem arról, ami érezhető. Ha egy fotó megállít, és egy pillanatra kizökkent a rohanásból – akkor az a kép megérintett téged. Én ezeket a pillanatokat keresem.

És meg is találom őket.